Más országokban, más népeknél természetesnek veszik az ott élők, ha valaki hazafi, büszke hazájára és nemzetére. Hazámban, szülőföldemen magyar létemre nem vállalhatom fel nyíltan magyarságomat, mert megbélyegeznek, kikiáltanak rasszistának, antiszemitának és úgy raktároznak el magukban, vagy éppen határolódnak el tőlem, mintha leprás lennék, aki megakarná fertőzni őket.
Mielőtt hazámat, honfitársaimat és személyemet megbélyegezni szándékozik valaki, főleg aki egyáltalán nem ismer, gondolkodjon! Amíg nem bántok és sértek meg embereket, úgy érzem nekem is van annyi jogom az észrevételeimnek hangot adni, mint "másoknak".
Mert ha idegen vér csörgedezik ereikben, ők is származnak valahonnan, nekik is vannak őseik, nemzetük, vagy valamilyen kisebbségi népcsoporthoz tartoznak!
Ne felejtse el, hogy melyik országban született, él, tanul, vagy tanult, melyik országnak köszönheti azt, amije van, melyik ország földjén termett az a búza, amiből a kenyerét eszi?! Ne csak gyalázkodással, sértegetéssel hálálják meg, annak, aki mindezt biztosította nekik, hanem próbáljanak meg ők együtt élni a hazájukat szeretve féltő, és féltve őrző magyarokkal.
Sokat hallottam gyermekkoromban ezt az imádságot. "Aki ételt, italt adott, Annak neve legyen áldott. Ámen."
Hazánk földjeire és vizeire, éppúgy el kellene mondani és hálával adózni, azért a sok jóért, amit kapunk tőle!
Hiszen, Magyarország a mi házunk, ahol éljük mindennapjainkat, és mi vagyunk a család, akik benne élünk! Akik rokonokat, barátokat, ismerősöket szívesen fogadjuk, mert a magyar nép, ember és vendégszerető.
De mindez a szeretet csak addig tart, amíg vissza nem élnek a vendégszeretetünkkel, bizalmunkkal, amíg nem szemtelenednek el, nem akarják átvenni a házigazda szerepét, és nem akarják átvenni az uralmat!
